Volt már olyan, hogy csak annyit tudtál: valami nagyon nincs rendben?

Feszült vagy. Nyugtalan. Legszívesebben ennél valamit, vagy végtelenítve görgetnéd a telefonodat, ráírnál valakire, elmennél vásárolni, vagy egyszerűen csak csinálnál bármit, hogy ne kelljen azt érezned, amit éppen érzel.

De ha valaki megkérdezné tőled abban a pillanatban: „Mi az, amit valójában érzel?” – valószínűleg nem tudnál rá válaszolni. És ebben semmi szégyellnivaló nincs: erre a kérdésre sokszor egyáltalán nem olyan könnyű válaszolni.

Az érzés, aminek még nincs neve

Amíg az elménkben és a testünkben csak az az általános, ködös jelzés kering, hogy „rosszul vagyok”, „feszült vagyok” vagy „valami baj van”, addig szinte lehetetlen eldönteni, mire lenne valójában szükségünk.

Ilyenkor az agyunk vaktában lövöldöz a gyors megkönnyebbülést hozó pótcselekvésekkel. Pedig ha megállunk egy pillanatra, és a dolgok mögé nézünk, kiderülhet, hogy:

• A feszültség mögött lehet, hogy csalódottság lapul.
• A hirtelen düh mögött félelem állhat.
• A belső nyugtalanság mögött magány húzódhat meg.
• A tartós rosszkedv mögött pedig egyszerű kimerültség van.

Ugye emlékszel? A „feszült vagyok, azonnal görgetnem kell a telefont” reakció mögött a felszín alatt felismerhetővé válhat az a gondolat: „Most valójában magányosnak és értéktelennek érzem magam.”

És már maga ez a felismerés is elindíthatja a változást. Nem feltétlenül tünteti el a nehéz érzést varázsütésre, de a vak feszültséget alakítható információvá formálja. Onnantól kezdve már tudjuk, pontosan mivel van dolgunk.

Ebben segíthet a naplózás

Az érzelmeink pontos felismerése nem olyan képesség, amit egyik napról a másikra megtanulunk. Sőt, sokunknak gyerekként sem volt igazán lehetősége elsajátítani ezt.

Eredetileg mások segítségével kezdjük el felismerni és elviselni az érzéseinket. A gyermek többek között azért tanulja meg megnevezni a belső állapotait, mert ehhez mintát és visszajelzést kap a környezetétől (például amikor a szülő kimondja: „Látom, most nagyon megijedtél, mert elestél”).

Felnőttként ezt a belső szótárat bármikor tovább bővíthetjük és gyakorolhatjuk. És ehhez az egyik legegyszerűbb eszköz egy napló.

Nem kell köteteket írnod. Nem kell szépen fogalmaznod, sem helyesírási bírálatra készülnöd, hiszen a naplót magadnak írod – magadért. És nem is kell minden este megfejtened az egész életedet. Elég lehet mindössze néhány egyszerű kérdés:

1. Mi történt ma?
2. Mit éreztem közben?
3. Mit tettem erre válaszul?
4. Mire lett volna valójában szükségem?

Ha ezt rendszeresen megteszed, idővel elkezdhetnek kirajzolódni a saját, eddig láthatatlan mintáid:

„Amikor kialvatlan vagyok, sokkal ingerlékenyebb leszek a szeretteimmel.”

„Amikor nem válaszol valaki azonnal az üzenetemre, először dühös leszek, pedig valójában attól félek, hogy elutasít.”

„Amikor magányosnak érzem magam, automatikusan a hűtőajtóért vagy a telefonomért nyúlok.”

És itt történik a csoda: az automata reakció és az érzés közé lassan bekerül egy kis tér. Ebben a térben jelenik meg a választás szabadsága.

A Hangulatmonitor

Legyünk őszinték: nem mindenki szeret naplót írni, és van olyan nap is, amikor egyszerűen nincs kedvünk vagy energiánk kötetlenebb mondatokat megfogalmazni.

Ilyenkor jelenthet hatalmas segítséget az Optima Hangulatmonitora. Naponta néhány pillanat alatt megállhatsz, és célzottan ránézhetsz arra, mi történik éppen benned.

A lényeg nem az, hogy minden áldott nap „jól” érezd magad, vagy kötelezően pozitív légy. A cél az, hogy egyre pontosabban felismerd a saját valóságodat.

Ha ezt rendszeresen gyakorlod, idővel már nem csak azt veszed majd észre, hogy „valami nem stimmel”. Egyre könnyebben és bátrabban tudod majd kimondani magadnak:

• „Csalódott vagyok.”
• „Félek.”
• „Magányos vagyok.”
• „Dühös vagyok.”
• „Kimerültem.”

Mire van most szükségem?

Ha már tudod, mi történik benned, sokkal könnyebb feltenni a mindent eldöntő következő kérdést: Mire van most igazán szükségem?

A naplózás vagy a hangulatod nyomon követése nem arra való, hogy megszüntesse a rossz érzéseket. Pont ellenkezőleg: abban segít, hogy ne kelljen az első kényelmetlen pillanatban azonnal elmenekülnünk tőlük.

Emlékezz: az érzelemszabályozás sosem az érzések elnyomását jelenti, hanem a belső feszültség jelenlétének és kezelésének képességét. Ha nevet adsz a belső viharaidnak, már nem azok uralkodnak feletted – hanem te kezded el kézbe venni az életedet.